2. Fejezet - Düh és fájdalom.

Előszedtem a fiókomból az albumot és végig simítottam a borítóját, Harry csinálta nekem az egyik születésnapomra. Kinyitottam és az első oldalra dőlt betűkkel írta rá, hogy ,, Az egyetlen és legjobb barátomnak. H ". Könnyeim potyogtak ahogy a fotókat néztem, az emlékek, a gyerekkorunk amit együtt éltünk meg Harry-vel. Nevettem a képen amin éppen a szülinapját ünnepeltük és a tortába nyomtam az arcát utána ő is összekent engem, az alatta lévő képen ő gitározik nekem. Lapoztam. Harry az arcomat puszilja, én fogom a fényképezőt és a háttérben a faház van amit az erdő szélén építettünk 15 évesen. Volt egy kép ahol Harry fotóz engem ahogy nevetek a földön fekve, majdnem bepisiltem a nevetéstől mert elesett a saját lábában az egyenes aszfalton. Az utolsó képen 18 évesek vagyunk és csókolózunk, végig simítottam a képet. Az volt mindkettőnk első csókja, nem is vettem észre, hogy sírok még meg nem láttam, hogy könnyeim a képre potyognak. Becsuktam az albumot és eldobtam a szoba másik végébe és átöleltem a lábaim, homlokom a térdemre nyomtam és úgy sírtam.

Lassan ébredeztem mikor egy kellemes illatot éreztem magam mellett, kinyitottam szemeim és Harry volt mellettem.
-Horkolsz, ugye tudod?-Hangja halk volt és jó kedvű.
-Mit keresel itt?-Az én hangom cseppet sem volt jó kedvű.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-Sóhajtott.-De előbb te.
-Én? Nekem nem kell..-Motyogtam fel vont szemöldökkel.
-Sokat dolgoztam azon az albumon, te meg csak úgy elvágtad a szobád másik végébe mint egy darab szart.-Vonta fel ő is a szemöldökét.
-Bárcsak téged vághattalak volna oda.-Motyogtam és hátat fordítottam neki.
-Zoe nem akarok hozzád kötődni.-Mondta halkan.
-Igen, erre nem volt nehéz rájönnöm de nem értem miért érdemlem ezt azok után amit én tettem érted.-Mondtam a falat bámulva.
-Így is sokat szenvedtem miattad, tudod milyen rossz volt, hogy ilyen távol voltál tőlem?-Sóhajtott és hallottam, hogy lerúgta a cipőit és mögém mászott.
-Úgy csinálsz mintha én nem éreztem volna irántad semmit.-Nevettem halkan.-Pedig nagyon jól tudod mit éreztem.
-Így lesz a legjobb mindkettőnknek.-Sóhajtott.-Holnap elutazom vissza Londonba.
-Menj csak.-Öleltem át a kis párnámat.
-Szeretnék addig veled lenni.-Kezét az oldalamra tette amitől megugrottam.
-Ha megcsikizel, én esküszöm, hogy kinyírlak.-Szorítottam össze szemeim ahogy ujjait lassan a bőrömbe nyomta nevetve.
-Kimegyünk a faházhoz.-Motyogta a hajamba.
-Ezt most kijelentetted vagy kérdezted?
-Az első, na kapkodd magad.-Mosolygott és felpattant.

-Jól benőtt itt mindent a gaz.-Nézett körbe Harry.
-Senki nem járt itt évek óta.-Néztem rá.
-Azt hittem kijöttél néha..
-Kivel, Harry?-Sóhajottam és a faházra néztem ami a fatetején volt.
-Zoe miért nem keresel barátokat?-Nézte meg a faház létráját, hogy biztonságos-e.
-Vannak barátaim.-Ütöttem őt vállba nem túl erősen.
-Akkor miért nem jöttél ide ki velük?-Fogta a vállát mintha fájna neki.
-Mert ez a mi helyünk.-Mondtam halkan, Harry elmosolyodott és mutatta, hogy mászhatok.
-Menj te, nem fogod nézni a fenekem ahogy mászok.-Vontam fel szemöldököm mosolyogva.
-Pedig piszok jó feneked van, mindig néztem.-Vont vállat mire elpirulva vállba boxoltam újra őt nevetve.
-Na másszál, fürtöske!-Mosolyogtam rá, Harry felmászott majd én is.
-Mennyi pókháló.-Sóhajtott és leszedte őket a kezével.
-Ez kisebb mint volt.-Nevettem ahogy Harry lefejelte az egyik lécet.
-Csak mi nőttünk meg.-Húzta le a fóliát a matracról amit még mi hoztunk fel.
-Vagy is te, én alig nőttem egy centit.-Nevettem.-Kérdezhetek valamit?
-Persze.-Nézett rám majd leült a matracra.
-Miért csináltad ezt?-Kérdeztem halkan és a körmeim piszkáltam.
-Elakartalak felejteni, hogy ne fájjon annyira a hiányod.-Mondta rekedtes hangon majd megköszörülte torkát.
-Harry, megoldható lett volna, hogy találkozzunk.-Néztem rá.-Liam és Danielle is ritkán találkoznak ahogy én hallottam.
-De ők járnak, Zoe. Teljesen más.
-Mi meg barátok vagyunk, bár én már nem igazán érzem ezt.
-Már megint itt tartunk.-Sóhajtva dőlt el a matracon és kezeit a feje alá tette és úgy nézett engem.
-Nehogy azt hidd, hogy meg is bocsájtok mert ide jöttünk. Harry kizártál engem az életedből ennyi év barátság után. Hogy tehettél ilyet velem?-Bámultam magam elé, hogy ne bőgjem el magam.
-Már elmondtam, megváltozott az életem.-Sóhajtott nagyot és lehunyta szemeit.
-És én már nem vagyok a része?-A hangom megremegett, lenyeltem a gombócot a torkomban.
-De a része vagy, most is veled vagyok.-Nézett rám és felkönyökölt a matracon.
-De csak azért, hogy ne érezd magad szarul, ha megint itt hagysz engem.-Emeltem meg kissé a hangom.
-Zoe, nem vagy te kicsit önző?-Emelte meg ő is a hangját.-Elmentem innen és megmutattam a világnak mit tudok, most van egy bandám és jelenleg ez az első az életemben nem pedig te. Eddig mindig te voltál az első de most már megváltoztak a dolgok ahogyan én is.
-Hát már tényleg nem az vagy akit én ismertem és szerettem. Inkább te vagy az önző, hogy eldobod a hírnevedért azt aki éveken át mindig melletted volt.-Néztem rá fújtatva.
-Már nincs szükségem rád.
Fújtatott ő is, és az arca pár centire volt az enyémtől, forró lehelete égette az arcomat. A szám kiszáradt és a gyomrom görcsbe rándult mintha gyomorszájon vágtak volna. A könnyeim elhomályosították a látásomat és összeszorítottam ajkaim és nehezen vettem a levegőt. A kezem felemeltem és tenyerem az arcán csattant.
-Soha többet ne merészelj a közelembe jönni, Harry. Soha többet nem akarlak látni téged.
Préseltem ki a fogaim közül remegő hangon, könnyeim potyogtak. Harry az arcát fogta és elnyílt ajkakkal nézett rám. Lemásztam a létrán és gyors léptekkel mentem haza felé ami nem volt messze, végig sírtam a haza úton.

/ komizzatok, ha jöhet a kövi :) ( bárki tud kommentelni, aki nem felhasználó az is :) ) /